Hajszálon múlt az atomháború
Az 1962-es kubai rakétaválságot leszámítva valószínűleg nem volt még egy olyan veszélyes pillanat a hidegháború történetében, mint 1983 őszén, amikor is egyetlen ember bátorsága és a józan észre hagyatkozása akadályozta csak meg, hogy egy félreértés miatt atomháború robbanjon ki - írta a Neue Zürcher Zeitung, az incidens harmincadik évfordulója alkalmából.
Veszélyes hely volt a világ harminc évvel ezelőtt, úgy tűnt, a két hatalmi tömb közötti feszültség miatt egyetlen közjáték, egyetlen félreértés elegendő volt ahhoz, hogy bekövetkezzen a végítélet napja. Ebben a légkörben, 1983. szeptember 29-én történt az is, hogy a szovjet légierő lelőtte a KAL dél-koreai légitársaság egyik utasszállító gépét, amely megsértette a Szovjetunió légterét. Az államok területi sérthetetlensége jogának brutális érvényesítése 269 ember halálát okozta.
Ronald Reagan amerikai elnök előzőleg, tavasszal "a gonosz birodalmának" nevezte az Egyesült Államok világpolitikai vetélytársát. Míg Nyugat-Európában baloldali és békemozgalmak elítélték ezt a kifejezést, a szovjet birodalom nem kevés alattvalója, így Magyarországon és a balti államokban, titokban üdvözölte, és annak jeleként értékelte, hogy végre van bátorsága egy nyugati államférfinak a dolgokat a nevükön nevezni. Nyugat-Európában eközben tombolt a vita a fegyverkezés folytatásáról, a Szovjetunióban pedig felháborodást váltott ki Reagan Stratégiai Védelmi Kezdeményezése, amelynek a célja az volt, hogy elhárító rendszert építsenek ki a nagy hatótávolságú hadászati rakéták - a legveszélyesebb szovjet fegyverek - behatolásának megakadályozására.
A szuperhatalmak közötti mélységes bizalmatlanságnak ez a légköre uralkodott akkor is, amikor Sztanyiszlav Petrov alezredes 1983. szeptember 27-re virradó éjjel felvette a szolgálatot a szovjet műholdmegfigyelő központ parancsnokságán, Moszkvától nem messze. Az akkor 44 éves tiszt ekkor még nem sejthette, hogy a következő órákban olyan események várnak rá, amelyek után úgy fogják emlegetni: "a férfi, aki megmentette a világot".
Röviddel éjfél előtt riasztás érkezett: a Kozmosz 1382-es felderítő műhold egy Minuteman amerikai interkontinentális rakéta indítását jelezte. Valójában nem rakétafellövés, hanem egy villámcsapás volt, amit a műhold érzékelt. Petrov megőrizte a nyugalmát, és arra utasította beosztottjait, hogy ne reagáljanak a jelzésre.
A hidegháborús logika szerint egy nukleáris háború a két szuperhatalom között egy erőteljes első csapással indult volna, vélhetően több száz interkontinentális rakéta indításával. Egy ilyen csapás célja az lett volna, hogy "lefejezze" az ellenfél nukleáris fegyverzetét, ugyanakkor az amerikai és a szovjet stratégák is tudták, hogy a "kölcsönös megsemmisítés" (mutual assured destruction - MAD) logikája szerint a 25 perc, ami az indítás és a becsapódás között eltelik, egyúttal elegendő arra, hogy a saját rakétáikat is útnak indítsák az Északi-sark feletti pályán az ellenfél megsemmisítésére.
Petrov azonban tudta, hogy egy rakéta önmagában nem volna okos kezdés egy nukleáris megsemmisítő csapáshoz. Néhány perccel később gondolatmenetét és határozottságát újabb kihívás érte: újabb négy, a Szovjetunió felé tartó Minuteman-rakéta indítását jelezte a Kozmosz 1382, egyenként tíz robbanófejjel. Ezek együttes robbanóereje több százszorosa lett volna a Hirosimában és Nagaszakiban ledobott atombombákénak.
A Petrov irányítása alatt szolgálatot teljesítő mintegy kétszáz tiszt harminc ellenőrző tesztet hajtott végre, hogy kizárják a tévedés lehetőségét, de eközben az idő szorított: a döntésre, hogy ellencsapást indítson-e a Szovjetunió, mindössze 15 perc állt rendelkezésre. Petrovban ezekben a kaotikus percekben valószínűleg tudatosult, ki is az, akit végső soron döntésre kényszerít, ha értesíti feletteseit a riasztásról: Jurij Andropov pártfőtitkár, egy súlyos vesebetegségben szenvedő, cukorbeteg 70 éves ember, aki, mint a szovjet vezetés egy jelentős része, a keményebb amerikai vonalvezetésre - legalábbis időszakonként - a paranoiával határos módon reagált.
Petrov öt perc mérlegelés és a kollégáival folytatott - a kölcsönös ordibálásig fajuló - vita után úgy döntött, hogy nem értesíti a szovjet vezetést. Nem sokkal később kiderült, mennyire igaza volt: a képernyőkről eltűnt a riasztás. Mint később rájöttek: amit a Kozmosz 1382-es észlelt, az a napfény visszatükröződése volt a felhőrétegeken az Egyesült Államok felett.
Sztanyiszlav Petrov - írta az NZZ - még abban az évben otthagyta a hadsereget, magánjellegű okokból. Egy bizottság megállapította, hogy helyesen cselekedett. Mint azt Petrov később elmondta, tettéért sem nem tüntette ki, sem nem büntette meg a hadsereg. Nyugaton az eset csak évekkel később, a hidegháború vége után vált ismertté. A napjainkban szerény körülmények között, nyugdíjasként élő Petrov 2006-ban New Yorkban a Világpolgár kitüntetésben részesült, 2013 februárjában Drezdában pedig a német város 25 ezer euróval járó díjával tüntették ki.
